Mint eredményeként a program egyáltalán csak akkor volt sikeres, ha a teljes költséget a munkáltatók vállalták. Ennek megkönnyítése érdekében Bismarck gondoskodott arról, hogy a program adminisztrációja a Der Arbeitgeberverband in den beruflichen Korporationen (Munkaadók Szervezete Munkaadók Szervezete) kezébe kerüljön. Ez a szervezet központi és bürokratikus biztosítási irodákat hozott létre a szövetségi államokban, és egyes esetekben állami szinten is, hogy ténylegesen igazgassa azt a programot, amelynek ellátásai a betegségbiztosítási program helyébe léptek a 14. héten. Kifizette az orvosi kezelést és a kereset legfeljebb kétharmadának nyugdíját, ha a munkavállaló teljes rokkantsággal rendelkezik. Ezt a programot 1886-ban kibővítették a mezőgazdasági munkások bevonásával.
1889. évi öregségi és rokkantsági biztosítási törvény
Az öregségi nyugdíjprogramot, a munkáltatók és a munkavállalók által egyaránt finanszírozott biztosításokat, célja, hogy nyugdíjjáradékot nyújtson azoknak a munkavállalóknak, akik betöltötték a 70. életévüket. A baleset- és betegségbiztosítási programokkal ellentétben ez a program a kezdetektől fogva valamennyi munkavállalói kategóriára (ipari, agrár, kézműves és alkalmazott) vonatkozott. Emellett a másik két programmal ellentétben kérdés nélkül elfogadták azt az elvet, miszerint a nemzeti kormánynak kell vállalnia a fedezetköltség egy részét, a másik két részt ennek megfelelően arányosítva. A rokkantsági biztosítási programot a tartósan fogyatékossággal élők számára tervezték. Ezúttal az állam vagy a tartomány felügyelte közvetlenül a programokat.